Nászkalauz
Katolikus esküvő
A keresztényeknél a házasság szentség, az Isten emberek iránti szeretetének jele. A menyasszony és vőlegény visszavonhatatlan akaratnyilvánítása, amellyel az esketés alatt magukat egymásnak szabadon átadják és egymást elfogadják...
tovább »
Református esküvő
A református egyház szerint a házasság nem szentség, de szent dolog, amit Isten rendelt. Az esküvői szertartás református egyház felfogásában a polgári keretek között megkötött házasság egyházi megáldása. Maga a szertartás,
a házasságmegáldó istentisztelet igen egyszerű, puritán.
tovább »
Az Evangélikus esküvő
Az evangélikus egyházi szertartás kétoldalú bizonyságtétel a házasság isteni rendjéről. Egyrészről az egyház tanúskodik róla a szentírási igék olvasásával, az igehirdetéssel, másrészről a házasfelek tesznek bizonyságot a házasság isteni rendjéről azzal, hogy házasságuk ügyét Isten és a gyülekezet elé viszik, és válaszukat esküvel megerősítve kijelentik, hogy közös elhatározásuk, hogy házasságukat nem a maguk elképzelése vagy a világ szerint, hanem Isten szándéka és Jézus tanítása szerint kívánják megélni, mindhalálig tartó hűségben. Ehhez a szándékukhoz kérik a gyülekezet imádkozó segítségét és Isten áldását.
tovább »
Mennyegző a Baptista egyházban
A baptisták az emberélet istentiszteleti keretben is megünnepelt jelentős eseményei közé sorolják a házasságot. Húsz cikkelyből álló hitvallásukban is helyet kapott...
tovább »
A zsidó esküvő
Dohány utcai zsinagóga impozáns épületében szép esküvőnek lehettünk szemtanúi. Az egyes történések pontos megértése érdekében a zsidó egyházi szertartás eloírásainak néztünk utána...
tovább »
Az Ortodox egyház
A kereszténység kezdeti története elválaszthatatlanul összekapcsolódott a Római Birodalom történetével. A birodalom kettészakadása a keresztény vallásba n is olyan megosztottságot eredményezett, amelyet máig nem sikerült helyreállítani. A megosztottság végül is az úgynevezett Keleti egyházszakadáshoz vezetett, melyre 1054-ben került sor, amikor IX. Leó
pápa és Cerularius Mihály konstantinápolyi pátriárka kölcsönösen kiátkozták egymást.
tovább »
Beszéljünk a polgári esküvőkről!
Ugyan a polgári szertartásra vonatkozó jogszabályok az utóbbi években nem változtak, talán azért nem árt időről időre csokorba szedni a legfontosabb tudnivalókat. Ezt mi most megtettük, de további kérdéseikre az anyakönyvi hivatalokban az anyakönyvvezetők készséggel válaszolnak.
tovább »
A házasság mint szerződés
Azoknak, akik házasságot kötnek, osztozniuk kell jóban-rosszban, szegénységben-gazdagságban, vagyis közöttük házastársi vagyonközösség jön létre. A házassági vagyonközösség azt jelenti, hogy a házastársak...
tovább »
Esküvői költségvetés
Készítsen költségvetési tervet. Fontolja meg, milyen kiadások szükségesek feltétlenül az esküvőhöz és ki fedezi azokat...
tovább »
Ruha és smink
A polgári esküvőn a menyasszony rendszerint világos, gyakran fehér kosztümöt visel, a hozzávaló kellékekkel. Természetesen minden megengedett, a nadrágkosztümtől...
tovább »
Asztali rend, ülésrend
Mindjárt észre fogja venni, hogy az előkészületek fontos részéhez érkezett. Néhány szempontot figyelembe kell vennie az ülésrenddel kapcsolatban ahhoz, hogy elkerülje...
tovább »
Nászkalauz: egyéb fontos tudnivalók
Magyarországon csak akkor érvényes a házasságkötés, ha anyakönyvvezető előtt történik...
tovább »
Esküvői népszokások
A hagyományok és szokások mindig is rányomták bélyegüket a házasságkötésekre, részben babonából, részben pedig megszokásból. Ezeknek manapság már nem tulajdonítanak jelentőséget, mégis szívesen élnek velük abból a célból...
tovább »
Anyakönyvi hivatalok Budapesten
Anyakönyvi hivatalok Budapesten - címek és telefonszámok
tovább »