Kedves Olvasó!

Házasság vagy gyerek? Tessék?! – nézek értetlenül nagyfiamra. Úgy értem, szerinted melyik a nagyobb döntés, a házasság vagy egy gyerek? Vagy úgy! Így már érthetô a kérdés. Sokáig nem gondolkodom a válaszon, sôt, mondhatnám azt, hogy egybôl rávágom: a házasság. Hiszen a döntésig önálló, független életet él a fiatal, sok esetben még együtt a szülôkkel, akik gyermekként kezelik, kényeztetik ôt. Ha úgy tetszik, a „gyerek” jó értelemben felelôtlen életet élhet így. Persze vannak a barátok, barátnôk, bulik, egy kis tanulás vagy dolgozás, de ha bármi gond adódik, segít az apu, anyu. Ám amikor a szerelem olyan erôvel tör rá vagy esetleg éveken át együtt él társával, elôbb-utóbb sorsdöntô elhatározás születik. Az eddigi élete teljesen megváltozik és soha nem lesz már olyan, mint addig volt. (Sok fanyalgónak üzenem, akik ellenzik a házasságot, mondván, hogy nem egy papír tartja össze ôket). – Ez nemcsak egy papír, egy hivatalos irat, hanem a világ és a násznép, rokonok, barátok tudtára adja, hogy ôt szereti, ô a társa jóbanrosszban, míg a halál el nem választja tôle. (Természetesen a komoly döntésre vonatkozik ez, s nem az olyanra, hogy legfeljebb majd elválunk, ha nem jön össze ez a „házasság-dolog”.)

Ettôl a naptól kezdve egy kis közösséget alkot párjával, és már felelôs a másikért anyagilag, társadalmi értelemben, de legfôképpen érzelmileg. Hiszen mindenkinek egy élete van, és ezt az idôt nem fecsérelhetjük el, nem játszhatunk mások életével, érzelmeivel. Közös célokat kell kitûzni, terveket szôni, otthont teremteni, barátokat szerezni és még sok minden mást, amit az együtt töltött – remélhetôleg hosszú – évek alatt megvalósíthatnak.

S itt jön a gyermek kérdése. Ma persze ezt családtervezésnek hívják, ami mögött praktikus és megfontolt dolgok állnak (lakás, karrier, egzisztencia, stb.). Mások meg azt vallják, hogy egy gyerek akkor jön, amikor akar, ez a természet rendje. Nekik is igazuk van, mert sokszor annyit terveznek a potenciális szülôk és annyi mindent meg akarnak valósítani a gyerek elôtt, hogy aztán már kifutnak az idôbôl, vagy csak egyszerûen elkényelmesednek.

De kanyarodjunk vissza az eredeti kérdéshez! A gyerek egy nagy döntés, a házasság, az együttélés természetes folyománya. Azt bizton állíthatjuk, hogy egy boldog, mûködô házasság természetes „velejárója” egy-két vagy több kisbaba. Hiszen ez emberi ösztön, magunkat szeretnénk továbbörökíteni, no  meg férjünk, feleségünk tulajdonságait viszontlátni. Nevelni, együtt megélni boldog, leírhatatlan, megismételhetetlen éveket, melyek rengeteg aggódással, féltéssel járnak. Terelgetni, szépre, jóra tanítani a közös kis csöppséget, aki maholnap már nem is olyan kicsi. Az évek szaladnak, a gyerek nô, a szülôk pedig egyszer csak azt veszik észre, hogy már az elôttük álló fess fiú vagy a sudár szép lány fejében kezdenek az esküvôvel, családdal kapcsolatos kérdések megfogalmazódni. Bár reménykedünk, hogy semmit nem kapkodnak el és a komoly, nagy döntés még sokáig várat magára, azért az aggódás mindvégig bennünk van. Nagy igazság, amit egy kínai közmondás tart: „Hogy megértsd szüleid szeretetét, nevelj saját gyerekeket”. Talán reménykedhetünk, hogy csemetéink megfontoltak lesznek és ôk nem javítják a válási statisztikákat, inkább az esküvôk számát gyarapítják. Próbálom fejembôl Az ember tragédiája végén a nagy döntés elôtt álló Ádám képét elhessegetni, mert nem szeretnék ilyen pátoszos hangulatba kerülni. Egyszerûen csak reménykedem gyerekeink boldogságában, mint minden szülô.

(Fel)nézek a fiamra, hiszen egy fejjel nagyobb nálam, és látom, hogy fejében már egészen más dolgok – vizsgák, bulik, motorok, s ki tudja még mik járnak –, s mosolyogva, egy picit megkönnyebbülve fordulok el tôle. Még van egy kis idôm… vele!